A pihenés és a strandolás némelyeknek gondot okoz személyemnek is és családomnak is, hiszen fejben még ilyenkor sem merünk teljesen elszakadni a barátoktól és a hétköznapoktól. Egyfolytában azon stresszelünk, hogy vajon egészen rendben van-e nélkülünk a munkahelyünk, illetve a kecóval, nagyszülőkkel miden rendben lesz-e. Igaz, félhetünk, ha a Siófok apartman kell, de kellő tervezéssel és odafigyeléssel még a túlaggódók is ki tudnak kapcsolni, csak be kell tartani néhány szabályt.

Fontos mentálisan is rákészülni a üdülésre. Kell ugye egy Siófok apartman de ez nem elég. Az kirándulás előtt legyen néhány szabadnapunk, és hagyjuk szabadon az estéket, hogy ezzel is rásegítsünk a teljes kikapcsolódásra. Egy másik jó tanács, hogy ne zsúfoljuk túl a nyaralását, figyeljünk rá, hogy mindenképp pihentető legyen.

Az utazás előtti időszakot nagyon részletesen találjuk ki, írjuk fel egy lapra miket kell még haladéktalanul elintézni mielőtt nyaralni megyünk. Azokat a feladatokat pedig, amik akkor lesznek esedékesek vagy fontosak, amikor éppen pihenünk, adjuk át a kollégáinknak, így tudjuk, hogy míg pihenünk, mások elintéznek mindent helyettünk.

Miután hazatérünk készüljünk fel lelkileg a munkára. Nem szabad azonnal kezdeni. Legyen egy két nap mire munkába állunk. Hagyjunk időt, hogy visszarázódjunk. Volt ugye egy szuper Siófok apartman szálláshelyünk, de most visszatértünk a valóságba.

Nyaralás közben csináljuk azt, amire csak vágyunk, válasszunk olyan tevékenységeket, amiket élvezünk és annyira feldobjanak, hogy ne a munka körül járjanak a gondolataink. Kicsit felejtsük el a telefont, és nyugodtan élvezzük úgy a nyaralást, hogy nem visszük magunkkal mindenhova és nem nézegetjük mindig. Ami lényeges: ne dolgozzunk; hiszen elég, ha már csak az emaileket megnézzük, és máris dolgozni támad kedvünk. Eszünkbe jutnak a munkahelyi gondok, visszatér azonnal a munkahelyi stressz és kibillentjük magunkat a nyaralásából.

Ha kirándulás közben találtunk egy új szenvedélyt, akkor azt a nyaralás után is gyakoroljuk. Ha az úszás ellazított, akkor a későbbiekben is járjunk el úszni, vagy, ha a vízparton gondolkoztunk egy szebb jövőről, akkor továbbra is álmodozzunk.

És egy jó tanács, amikor visszatérünk dolgozni, akkor ne hajtsuk túl magunkat. Se a munkahelyen, se barátaink kedvéért. Ne vállaljunk sokat, mert akkor az egész kikapcsolódás semmit sem ért.

Töltse nálunk a nyaralását, szállás Siófok apartmanházunkban.